KezdőlapCímlapCooky rájött: a gyereknevelés nagy meló

Cooky rájött: a gyereknevelés nagy meló

A rádiós és felesége fokozatosan stresszel, most leginkább a kétnyelvűség aggasztja a szülőket.

A Rádió 1 műsorvezetője, Cooky feleségével, Debórával és két pici gyermekükkel együtt először utazott el Franciaországba. A négytagú család láttán a repülőgép utasai kicsit aggódtak, ám a gyerekek jól bírták az utat, csupán Nátán sírdogált néhány percig. Párizst pedig egyszerűen imádták, Kevin pedig immár ötödször látogatta meg a nagymamáját.

Kellett is számukra egy kis kikapcsolódás, ugyanis a műsorvezető elmondása szerint a két pici gyerek nem sok szabadidőt hagy számukra.

View this post on Instagram

Jó reggelt😊😊💙❤️ @szecsidebora 😊❤️

A post shared by Cooky (@cooky_hivatalos) on

„Harmonikus az életünk, de bevallom, öt hónapja komoly kiképzést kapunk. Nem tudunk kettesben lenni, tévézni sem tudunk. Gyerekeket nevelni nagy meló. Reggeltől estig foglalkozni kell velük. Kevinre pedig még jobban odafigyelünk: nem akarjuk, hogy féltékeny legyen a kistesójára” – árulta el a Cooky.