KezdőlapCímlapBrutális: szívrohamot, sztrókot és agykárosodást kapott a drogos énekesnő

Brutális: szívrohamot, sztrókot és agykárosodást kapott a drogos énekesnő

Bár azóta már két és fél év telt el, az énekesnő számára ez az időszak sokáig tabunak számított. Úgy érzi, most viszont elérkezett az őszinteség ideje!

2018 nyara nagyon nehéz időszak volt Demi Lovato számára. Az énekesnőt akkor ugyanis életveszélyes állapotban szállították kórházba túladagolás miatt, és sokáig nem is lehetett tudni, hogyan zajlik a felépülése. Végül hónapok után ismét megjelent a nyilvánosság előtt, újra posztolni kezdett, és – még ha csak egy időre is, de – rátalált a szerelem. Bár a szakítás végül nem zajlott túl jól, szerencsére Demi Lovato ma már sokkal jobban érzi magát.

Az énekesnő a 2018-as túladagolásáról sem akkor, sem később nem beszélt, de most úgy érezte, elérkezett az ideje az őszinteségnek. Hamarosan megjelenik egy dokumentumfilm, a Demi Lovato: Dancing with the Devil (ez utóbbi magyarul annyit jelent, hogy tánc az ördöggel), ami kifejezetten erről a napról, majd az azt követő nehézségekről fog szólni. Az első előzetesben elárulta, hogy aznap a kábítószerek hatására szívrohamot és három stroke-ot kapott, az orvosok pedig később elárulták, körülbelül 5-10 perce volt már csak hátra.

Azóta is maradt agykárosodásom, és mai napig küzdök a következményekkel. Nem vezetek autót, mert vakfoltok vannak a látásomban. És hosszú ideig nehezemre esett az olvasás. Nagy dolog volt, amikor képes voltam végre befejezni egy könyvet, ami körülbelül 2 hónappal később történt, mert a látásom nagyon homályos volt.

Demi Lovato viszont igyekszik továbblépni, sőt, elmondása szerint nem változtatna semmin. Az a 2018-as nap sokat tanított neki, és bár nagyon fájdalmas volt, végül sikerült magát is meglepnie kitartásával és erejével.

Nagyon büszke vagyok arra, aki lett belőlem. És büszke vagyok arra is, hogy az emberek látni fogják ezt a dokumentumfilmet, és nem is lehetnék hálásabb azért, hogy végig volt valaki mellettem.

Az alábbi videóban te is megnézheted Demi Lovato dokumentumfilmjének előzetesét, ami márciusban érkezik a YouTube-ra.

Indirekt/joy.hu