KezdőlapCímlapBreaking: Szalai Ádám visszatérhetett a Mainz edzéseire

Breaking: Szalai Ádám visszatérhetett a Mainz edzéseire

Szalai Ádám a válogatott szünet után ismét látogathatja a csapat edzéseit. Erről állapodott meg a Mainz elnök, Stefan Hofmann, a sportigazgató Rouven Schröder, valamint a válogatott játékos tanácsadója, Oliver Fischer is.

Schröder sportigazgató elmondta, az elmúlt két hét eseményei rányomták a bélyeget a csapat életére, káros szemlélet alakult ki, amiben senki nem nyert volna. Tisztázták a nézeteltéréseket, és el akarták kerülni a jogi vitát.

Miután Szalai is közölte a sportvezetőkkel, hogy nem akar minden áron távozni, vagy szerződést bontani, így a felek megállapodtak abban, hogy a válogatott csatár a Mainz játékosa marad, és látogathatja ismét az edzéseket.

„Örülök, hogy újra a csapatom tagja vagyok, és továbbra is mindent megteszek a Mainzért. Csak együtt tudjuk megoldani az előttem álló problémákat. Készen állok arra, hogy magam mögött hagyjam a történteket, és erőnlétileg is visszanyerjem a régi formát.” – mondta Szalai a klub honlapján.

Szalaival közel három héttel ezelőtt közölte a Mainz vezetősége, hogy sportszakmai okokból nem tart igényt a játékára, és nem látogathatja az edzéseket. Később a csapattársak sztrájkba léptek, így kiállva a Szalai mellett. Közben Achim Beierlorzer szakvezetőnek is felmondtak a gyenge eredmények miatt. Később Szalai közölte, hogy jogi útra tereli a dolgot. Végül a mostani megbeszélés hatására erre már nem lesz szükség.

Indirekt/Blikk