KezdőlapCímlapBotrány: Curtis végig hazudott a feleségének az új barátnőjéről

Botrány: Curtis végig hazudott a feleségének az új barátnőjéről

A rapper volt párja a Tények Pluszban mesélte el, mit élt át az elmúlt hónapokban a szakítás miatt.

Csalódott voltam, volt, amikor szomorú, volt, amikor nagyon éreztem a hiányát, volt, amikor kevésbé, amikor dühös voltam, nagyon haragudtam rá, és meg tudtam volna ölni – vallotta be Kriszti. – Igazából azért is éreztem, hogy van neki valaki, mert napi szinten kapcsolatban voltunk telefonon, de az utóbbi időben ez megszakadt. Érezhető volt, azért a nők nem hülyék, a megérzések nem csalnak, amit én szóvá is tettem neki, de tagadta. Azt gondolom, ennek ki kellett derülnie, szembesülnöm kellett azzal, hogy igenis, neki van valakije, hogy mással is volt kapcsolatban, vagy van, nem tudom. Így most tudtam azt mondani, hogy teljesen elengedtem ezt az egészet – írta a Blikk. Nem sokkal azután, hogy Curtis és neje közleményben vallották be, hogy a kapcsolatuk végérvényesen megromlott, a rappert egy válogatott kosárlabdázónővel fotózták le. Kriszti a sajtóból értesült erről, szíven ütötték a leleplező fotók.