A kislány az iskolában omlott össze, ott derült ki, hogy hónapok óta zaklatja a tanára.
Egy 13 éves kislány pénteken, a Pest megyei Püspökhatvan egyik iskolájában omlott össze, miután elmesélte a barátnőjének, hogy hónapok óta zaklatja őt az egyik tanára. A barátnő az osztályfőnökhöz fordult, aki azonnal értesítette az igazgatót és a lány szüleit is. A szülők ekkor szembesültek a történtekkel, és úgy döntöttek, beszélnek a nyilvánosság előtt. A család az RTL Híradónak mesélte el, hogy mit élt át a kislányuk. Az anya az üzenetekből tudta meg, hogy a férfi egy elhagyatott vasútállomásra hívta el a lányt április végén.
„A lányom mondta, hogy nem szeretne elmenni, hogy anya, apa nagyon mérges lesz, ha ő kijön, és utána mondta neki, hogy nem lesz semmi probléma, csak egy kiruccanás” – idézte fel az édesanya. A gyerek végül találkozott a tanárral, és elmondása szerint a férfi megölelte, megcsókolta, majd a bugyijába nyúlt.
„A lányom azt mondta, elsőnek megölelte, megcsókolta, utána bugyijába nyúlt neki. Kikapta kezét utána még jobban lefele nyúlt neki, és utána kikapta még egyszer neki a kezét, de akkor már nem bírta, haza akart szaladni, és visszahúzta a karján keresztül.”
A szülők szerint nem ez volt az egyetlen alkalom. Az anya szerint a tanár intimebb fotókat is kért a lánytól.
„Kért tőle egy melltartós képet. A lányom azt elküldte neki, kérdezte miért kell, erre ő azt írta vissza, hogy én erre izgulok föl. És a lányom visszaírt neki, hogy ez mit jelent, mert nem értem. És utána ő magától küldött a nemi szervéről, és lányom ezt nem bírta megnyitni.”
Az apa elmondta, hogy a tanár az iskolában is többször külön hívta a lányt, és úgy fogdosta, hogy mások ne lássák. „Az iskolában úgy fogdosta és úgy csókolgatta, úgy intézte a dolgait, hogy se egy pedagógus ne vegye észre, se egy diák, mindig külön hívta őt, külön fogdosta, hogy ne legyen tanú” – mesélte.
Az apa még pénteken felhívta a pedagógust, és személyes találkozót kért. „Azonnal tagadni kezdett, hogy a lány szerelmes belé, de semmi nem történt, ő fogja tisztázni a helyzetét, megmutatja a telefonját, hogy nincs benne semmi” – mondta az apa.
Aznap a rendőrök bilincsben vitték el a férfit az iskolából. Információk szerint több kiskorú gyermek fotója is előkerült nála. A testnevelőtanárként dolgozó férfi a püspökhatvani általános iskolában tanított. Az intézmény jó hírű, a település szélén található. Az iskola igazgatója azonnal jelezte az esetet a szülőknek, a gyermekvédelemnek, a rendőrségnek és a fenntartónak. A férfi már nem taníthat az iskolában. A rendőrség szexuális visszaélés, szeméremsértés és gyermekpornográfia gyanújával nyomoz. A bíróság elrendelte a tanár letartóztatását.