KezdőlapCímlapBeszólt Majkának, most Wossala Rozinának fakadt ki

Beszólt Majkának, most Wossala Rozinának fakadt ki

Czutor Zoli híres arról, hogy nem rejti véka alá a véleményét, a napokban saját Facebook oldalán keveredett Majkával szócsatába, ahol az énekest komoly jelzőkkel illette.  

Fotó:Indirekt

Korábban megírtuk, egymásnak feszült a két énekes: az interneten kezdték el sértegetni egymást, miután Majka azt kérte számon Zolin, hogy miért tartja jó dolognak, hogy járvány idején az emberek az utcán piknikeznek.

A Belmondo zenekar frontembere most egy nyugodt, sörös étel elkészítése közben mesélt magánéletéről Wossala Rozinának. Az öt gyermekes édesapa a Profi a konyhámban című műsor forgatásán elárulta, hogy kicsit már sajnálja, hogy nem zavarta le a gyermekvállalást nyolc év alatt, hiszen így felnőtt élete nagy részét a kisgyerekek miatti aggodalmaskodás jellemezte. Zoli Rozinának azt is bevallotta, hogy harmadik-negyedik gyermekénél tudta leginkább megélni az apaságot. Legkisebb gyermekével, Miksával most már néha inkább egy fáradt nagypapának érzi magát.

Zoli elmondta, régen sokkal inkább jellemző volt rá az olyan lobbanékonyság, mint a cikk elején említett szóváltás Majkával, de már más dolgok sokkal jobban foglalkoztatják: lassan már örülne annak, ha nagyobb gyermekei megajándékoznák egy unokával.  

Fotó: Indirekt

A jó hangulatú főzés közben kiderül, hogy a szókimondó és nagy igazságérzettel rendelkező zenész milyen a privát életében. Egy biztos, Rozina egy pillanat alatt levette a lábáról Zolit, hiszen azt is megmutatta neki, hogy hogyan lehet egy sört egy könnyen elkészíthető főételbe építeni.

Profi a konyhámban! – most vasárnap 12.30-tól az RTL Klubon

Fotó: Indirekt