KezdőlapCímlapBeszélni is alig tud a hollywoodi sztár

Beszélni is alig tud a hollywoodi sztár

A gégerák után derékba tört a hollywoodi színész karrierje. Miken ment keresztül, hogyan él napjainkban, és mi az új hivatása? Minderről mesél majd Val című dokumentumfilmjében Val Kilmer.

Már évek teltek el azóta, hogy Val Kilmer beismerte, torokrákkal küzdött. Korábban a színész határozottan tagadta, hogy beteg lenne, pedig csontsoványra fogyott, és a műtéti beavatkozásának helyét is állandóan kendőkkel takarta. Majd nem sokkal azután, hogy a korábban gégerákkal küzdő Michael Douglas megszellőztette a tényeket, színt vallott.

A színész négy éve gyógyultként tekint magára, erről pedig önéletrajzi könyvében vallott, mely az “I’m Your Huckleberry” címet kapta. De hogy pontosan mit kellett átélnie a betegsége kapcsán, arról most Val címmel dokumentumfilm is készül, melyben a Top Gun egykori sztárja maga osztja meg kálváriája főbb lépcsőfokait. Kilmer a mai napig tracheosztómiás tubussal él, mely biztosítja számára a légzést, a beszéde így sokkal nehezebben érhető, ami miatt a karrierje is derékba tört – írta a Hirado.hu.

A filmhez most megérkezett az első előzetes is:

– Még mindig gyógyulok, és nehéz számomra a beszéd, nehezen értenek meg. De most jobban el szeretném mondani a történetemet, mint valaha – hangzik el Kilmertől a beharangozóban. Valt legközelebb a Top Gun 2-ben láthatjuk, mint Iceman, de hogy mekkora szerep is jutott neki a folytatásban, az majd csak novemberi premier után derül ki.