KezdőlapCímlapBenkő László barátkozni próbál a halál gondolatával

Benkő László barátkozni próbál a halál gondolatával

Az Omega együttes 77 éves billentyűse egyre gyakrabban betegeskedik, legyőzte a rákot is, de más bajok miatt többször gyógyították a kórházban.

Benkő László júniusban töltötte be a 77-ik évét, vigyáznia kell magára. Legutóbb néhány hete kutyasétáltatás közben elesett, bordatörést szenvedett, és a térde is megrepedt, a kórházban pedig tüdőembóliát kapott. Hetekig ápolták a kórházban, rajongók és barátok imádkoztak érte. Most a családja körében tölti a napjait, és szerencsére javul az állapota – írta a Blikk. Bár a zenész szépen gyógyulgat, az is tartja benne az erőt, hogy az új lemezüket, amin már öt éve dolgoznak, egyszer színpadra tudják majd vinni, a hot! magazinnak elárulta, hogy újabban sokat töpreng azon, mi lehet odaát.

– Próbálok barátkozni a másvilággal. Nagyon furcsa álmaim voltak! Egy pillanatban azt hittem, hogy már nem itt vagyok, és mintha visszafordultam volna onnan. Elég félelmetes volt! – emlékezett vissza a billentyűs, aki nagyon hálás azért, hogy ilyen sikeres karriert futott be a zenekarral.