Elszakadt a cérna a kritikusnál, a felesége elhagyta, a gyerekeit nem láthatja, a nővére pedig nem áll szóba vele.
A legrosszabbra, az öngyilkosságra készül Bakács Tibor. Az ismert újságíró tegnap a Facebook oldalán egy kétségbeesett hangú posztot tett közzé arról, hogy nincs egy forintja sem. Ugyanott ma délben nyílt levelet írt, melyből kiderült, hogy leszámolt mindennel. A hozzászólásokból kiderül, többen is hívták azóta, de elérhetetlen. Nehéz most ehhez bármit is hozzátenni, reméljük, azóta kapott segítséget, és már biztonságban van. Itt olvasható a kritikus segélykiáltása:
„Tegnap irtam egy mondatot arról, hogy elfog fogyni a pénzem. Persze, provokáltam, mert a pénzem már elfogyott, kajám sincs, de kiváncsi voltam rá, miképpen reagálnak az emberek. A legtöbbje helyes volt, aranyos, irták, hogy szóljak, ha baj van. (Nagyon vicces, hogy ezt éppen ez után mondták.) A realisták számlaszámot kértek, persze, nem fogadtam el senkitől semmit. nem koldulni akartam, hanem a reakciókra voltam kiváncsi. Persze, volt egy részük, aki azonnal gyűlölte bennem a celebet,javasolták, hogy próbáljak meg dolgozni, különben sem probléma, ha a dagadt tolvaj kicsit lefogy. Biztos vagyok abban, hogy a járvány különválasztja a lelkeket. Akik végre teljes erőből gyűlölnek, s olyanokra, akik megpróbálják a szeretet mentén elképzelni a dolgokat.
Mindig rettegtem a keresztényektől, mert köztük élve tapasztalom, mennyire kegyetlenek és rideg szivűek tudnak lenni. Jött a járvány, s szétválasztotta az ocsút a búzától, elég hamar. Sajnos, a gyerekeim anyja pár éve elhagyott, a fiaim nála maradtak, mert ez a nők kegyúri joga, de nem haragszom senkire, jó mama a fiaimhoz. Minden hétvégén láttam őket, igy azért elviselhető volt. A határ bezárult, s borzasztó, hogy bár élnek, élek, átölelni sem tudom őket. Mikor látom őket? Szerintem soha, majd a Jóisten vigyázz rájuk. A baj az, hogy a nővérem sem akar látni, pedig pár száz méterre vagyunk egymástól. Tőlem fél, amikor a férje orvos, de hát ennyire abszurd világban élünk. Mondtam neki, hogy megörülök az egyedül léttől, de nem tehet róla, hogy nincs benne empátia, igy nőtt fel. Mondta, hogy ad kaját, de nem volt kedvem idézni Jézust: nemcsak kenyérrel él az ember. Anyukám, pár éve meghalt, ami azért rossz, mert nagyon szeretett, ez is hiányzik. Mama fia, na.
Már régóta foglalkoztat az öngyilkosság gondolata, de tudom, hogy ez olyan bűn, ami alól pont a bűnt elkövető nem ad feloldozást (Judás). Vagyis azt gondoltam, türelemmel megvárom életem végét. De most, hogy senki, aki a családomhoz tartozik, nem láthatom, azt gondolom, elég volt ebből. Az élet nekem már nem szent, hanem a szar totális forrása. Vagyis nem vagyok egy szent Ferenc.
Éltem annyit, amennyit más soha, volt benne magasság, mélység, nincs kintlévőségem, vagyis Heiddegger is tévedhet, amikor azt mondja, hogy egy ember, amig él, van benne lehetőség.
A példa számomra Simon Weil lesz, aki miután zsidó volt, úgy döntött a háború végén, hogy nem eszik többet, mint a koncentrációs tábor lakói. Hamar éhen halt. Tehát ne irjatok nekem, ne telefonáljatok, nem reagálok semmire, a saját döntésemet képes vagyok végrehajtani. (Régen tudták ezt rólam, hála istennek a svájci who is who számon tartja, más nem.)
A furcsa az, hogy semmiképp nem cserélném el a sorsomat, hiába keserves. Talán pont ez, ami az enyém, és senki nem veheti el, Isten sem, csak én tölthetem be teljességgel.
Köszönöm, hogy figyeltetek rá, köszönöm a sok szeretetet, majd drukkolok nektek.
ölelés mindenkinek”
