A kurszki területen hozzávetőleg 11 ezer észak-koreai katona vesz részt jelenleg támadó hadműveletekben.
Az Oroszországba vezényelt észak-koreai katonákat bevetették az ukrán fegyveres erők ellen orosz területen – közölte csütörtökön a brit védelmi minisztérium egyik magas beosztású tisztviselője. Luke Pollard, a fegyveres erőkért felelős védelmi államtitkár a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatásában közölte: a brit kormány adatai szerint a kurszki területen hozzávetőleg 11 ezer észak-koreai katona vesz részt jelenleg támadó hadműveletekben.
Pollard kijelentette: London a rendelkezésére álló adatok alapján nagyon valószínűnek tartja, hogy az észak-koreai alakulatok jelentős veszteségeket szenvedtek a hadműveletek során, ugyanakkor csak korlátozott hadszíntéri előrenyomulást tudtak elérni.
A londoni védelmi tárca államtitkára szerint a brit kormány helyzetértékelése arra vall, hogy az ukrajnai háború kezdete óta 750 ezer orosz katona esett el vagy sebesült meg, és ez a szám várhatóan hat hónapon belül eléri az egymilliót.
Pollard elmondta azt is, hogy Nagy-Britanniában eddig 51 ezer ukrán katona részesült kiképzésben az Interflex művelet nevű nemzetközi program keretében, amelyben 12 partnerország is részt vesz.