KezdőlapCímlapAurelio vallomása: „Nem fogok anyám nélkül lakni soha, sehol!”

Aurelio vallomása: „Nem fogok anyám nélkül lakni soha, sehol!”

Lassan egy éve, hogy Aurelio elhagyhatta a börtönt, ahol emberrablásért és egy korábbi drogügye miatt ült. 

Tavaly a Blikk írta meg elsőként, hogy Aureliót reintegrációs őrizetbe helyezték, nyomkövetővel a lábán költözött be az édesanyja bajai otthonába. Aurelio arról beszélt a Beköltözve Hajdú Péterhez legújabb adásában, hogy azóta is szülőjével lakik.

– Amikor kijöttem, akkor szembesültem vele, hogy apám meghalt tíz éve, egy nagyszülőm sincs már, édestestvérem sem, szóval a felmenőim közül csak anyám van nekem. Ezért eldöntöttem, nem fogok anyám nélkül lakni soha, sehol. Olyan szinten ragaszkodom hozzá, főleg, hogy jelen helyzetben nincs senkije. Ameddig ő egyedül van, azt akarom, hogy együtt éljünk – jelentette ki Aurelio, aki másfél éve volt már börtönben, amikor meghalt az imádott nagymamája is, így már ő sem várta haza.

Mint mondja, nagyon összetört a rossz hír hallatán, pszichológusra is szüksége volt, és végül a temetésen sem volt jelen.

– Csak úgy tudsz kimenni egy temetésre, hogy ugyanúgy kéz- és lábbilincsben vagy, és nem érhetsz a hozzátartozókhoz. Az most milyen? Anyámat látni még jobban szenvedni, úgy, hogy még meg se tudom ölelni… – mesélte a könnyeivel küszködve a volt VV-győztes.