KezdőlapCímlapAngelina Jolie és Salma Hayek is Marvel-hősök lettek

Angelina Jolie és Salma Hayek is Marvel-hősök lettek

Hamarosan jön a Marvel eddigi talán leglátványosabb filmje, az Örökkévalók, amiben Angelina Jolie és Salma Hayek is szerepelni fognak.

A koronavírus-járvány miatt több filmje is csúszott a hollywoodi stúdiónak. Az év slágerének ígérkező Örökkévalók november 4-én érkezik, amelynek már van szinkronos előzetese is. A Marvel eddigi talán legérdekesebb filmjéről van szó, hiszen olyan ősi lények szerepelnek benne, akik végig figyelték és óvatosan segítették az emberiséget, de sosem avatkoztak igazán közbe egyik nagyobb konfliktusnál sem – egészen eddig, hiszen most akkora a veszély, hogy muszáj tenniük valamit.

A kétszeres Oscar-díjas Chloé Zhao (A nomádok földje) rendezte a hihetetlenül látványosnak ígérkező alkotást, amiben elképesztő színészek szerepelnek, hiszen játszik benne többek között Angelina Jolie, Salma Hayek, Richard Madden, Kit Harington és Kumail Nanjiani is, szóval a Marvel most sem bízta a véletlenre, hogy a közönség maradandó élménnyel gazdagodjon – írta a Promotions.

Itt lehet megtekinteni az Örökkévalók magyar nyelvű előzetesét: