KezdőlapCímlapAlaposan átverték George Clooney-ékat

Alaposan átverték George Clooney-ékat

Jó tett helyébe jót várj… – gondolhatta George Clooney és felesége, Amal, amikor évekkel ezelőtt bőkezű adománnyal segített a szomszédjukban lévő színháznak az életben maradásban. Ám most kiderült, hogy át lettek verve. A teátrumból lakóházat építettek, amelyből be lehet látni az otthonukba.

A The Mill (A Malom) nevű „vacsoraszínházat” 1982-ben alapították, és népszerű volt úri körökben. Clooney-ék 2014-ben vették meg a területet, amelyen a kastélyuk áll. Remek viszonyt ápoltak a színház vezetőivel, és amikor bajba került az intézmény, segítettek. A telkük egy részét átadták, hogy bővíteni lehessen az épületet, és komoly pénzösszeget is adományoztak a munkálatokra. A cél az volt, hogy 2020-ban újra kinyisson a színház és az étterme.

– Amikor bajban volt a 38 éves színház, a támogatók, köztük Clooney-ék mentőövet dobtak, volt esély arra, hogy minden újrainduljon. Mindenki arra várt, hogy végre fellendül a művészi élet, elfelejthetjük az elmúlt évek szenvedését. Mindenki örült, a szomszédokkal együtt – mondta akkor egy informátor a Daily Mailnek.

Ehhez képest a brit napilap most arról számolt be, hogy a járvány alatt alaposan megváltoztak a tervek. A színház újra becsődölt, és hogy fenn tudja tartani magát, lakásokkal bővítették az épületet. Ám így az emeletről be lehet látni Clooney-ék parkjába és a kastélyba is. Ezt vélhetően nem nézi jó szemmel a sztárpár, mert nem erre adott pénzt.

– Mivel magas fák vannak az épülettel szomszédos telkeken, egyelőre nem tudjuk, mennyire lehet majd belátni a szomszédok telkeire és házába. Persze ősszel lehullanak a lombok, és akkor más lesz a helyzet. Előfordulhat, hogy a lakók jelzik, problémájuk van a színház átalakításával, és zavarja őket, ha a lakásokból panoráma nyílik az ingatlanjaikra – magyarázta egy bennfentes. Clooney-ék nem reagáltak a történtekre, jelenleg Olaszországban vannak.

Indirekt/Blikk