2021.05.06
Frida, Ivett
Kezdőlap Címlap Ajjaj: több ezer vendéglátós vonult az utcára, elegük lett a korlátozásokból

Ajjaj: több ezer vendéglátós vonult az utcára, elegük lett a korlátozásokból

Rómában tüntettek a vendéglátósok, ugyanis megelégelték, hogy közel egy éve nem tudnak dolgozni.

A demonstrálók először a római parlament elé vonultak, ahol “Hagyjanak minket dolgozni! Szabadságot a vendéglátósoknak!” – kiáltással tüntettek. Később összetűzésbe keveredtek a kivezényelt rendőrökkel is, melynek során hét embert letartóztattak, egy ember pedig megsérült, végül feloszlatták a tömeget. Az olasz éttermek, bárok, kávézók és kocsmák közel egy éve zárva vannak már, valószínűleg áprilisban is zárva kell lenniük, és csak elvitelre lehet ételt és italt rendelni. Az olasz vendéglátósok már nem bírják anyagilag a zárat. A modernai Hermes Ferrari azt mondta: ő nyitva tart a korlátozások alatt is, a bevételeiből pedig futja a bírságokra is. “Nem hagyom abba a munkát, mivel a pénzbüntetések ellenére is ki tudtam fizetni az alkalmazottaimat, hála annak, hogy egyre többen térnek be hozzánk és ebédelnek vagy vacsoráznak nálunk. Nyitva kell maradnunk, mert senki sem követelheti tőlünk, hogy bezárjunk” – mondta az AP-nek a férfi – adta hírül a Bors.