Nagy Tamás, a NOX együttes énekese csak rövid időre jelent meg a színpadon, egy botra támaszkodva a hétvégi koncerten.
– Szeretnénk megelőzni a találgatásokat, így őszintén elmondom, hogy Tominak nemrég volt egy kisebb sztrókja, amiből szépen gyógyul. Sajnos nem tudott úgy felépülni fizikálisan, hogy vállalni tudja ezt a fellépést. Ahogy a közönség is láthatta a színpadon, még szüksége van a botra, hogy stabil legyen. Bízunk a mielőbbi teljes gyógyulásban, és addig is odafigyelünk rá, és segítjük –nyilatkozta az énekesnő a Blikknek.
Nagy Tamás ugyancsak megköszönte a rajongók aggódását.
„Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy ott lehessek ezen a különleges estén, de most az élet máshogy írta a történetet. Bár nem léphettem színpadra, mégis ott voltam – lélekben, szívvel és végül pár pillanatra a reflektorfényben is. Hatalmas megtiszteltetés volt megélni azt a szeretetet és elfogadást, amit a közönségtől kaptam” – írta közösségi oldalán.