KezdőlapBelföldA legjobb hír a nyugdíjasoknak: sokkal több tojásra, tejre futja nekik

A legjobb hír a nyugdíjasoknak: sokkal több tojásra, tejre futja nekik

Ráadásul nőtt az öregségi nyugdíj átlagos összege is – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, áprilisra vonatkozó adatai szerint a korábbi 231 495 forintról 231 651 forintra (+156 forint). 

Májusban tovább gyorsult a pénzromlás mértéke Magyarországon – az áprilisi 3,7 százalékkal szemben múlt hónapban már 4,0 százalékkal nőttek az árak a tavalyi év azonos időszakához képest. Az élelmiszerárak emelkedése azonban (még?) nem indult meg – ez akárcsak áprilisban, májusban is 1,0 százalék volt – írta a Pénzcentrum.

A nyugdíjas fogyasztóiár-index ugyanakkor szintén emelkedett, bár egy hajszálnyival kisebb mértékben – ez az áprilisi 3,7 százalék után ezúttal 3,9 százalékos volt. A KSH friss adatai szerint 2024 áprilisában 231 651 forint volt az átlagos öregségi nyugdíj, tehát most ebből az összegből kiindulva számítottuk ki, hogy a májusi árak alapján hány darabot/kilót/litert tudott egy átlagos magyar nyugdíjas megvásárolni az általunk kiválasztott tíz termékből.

A zsemle darabára változatlanul 66 forint volt, így ebből szinte pontosan ugyanannyit lehetett volna megvásárolni májusban is, mint áprilisban – 3 508 darab helyett 3 510 darabot. A tojás darabára is csak minimálisan változott – a korábbi 72 forintról 71 forintra csökkent, így az áprilisi 3 215 darabbal szemben májusban már 3 263 darabot is képesek lettünk volna hazavinni.

Ugyancsak 1 forinttal csökkent a 2,8 százalékos pasztőrözött tej átlagára – 440 forint helyett már csak 439 forintot kértek el literjéért, így ennél a terméknél 526-ról 528 literre nőtt a megvásárolható mennyiség. A párizsi ára 2 700-ról 2 660 forintra csökkent, így ebből 86 kiló helyett már 87 kilót is megvásárolhattunk volna.

A burgonya átlagára azonban emelkedett – ennek kilójáért 435 forintot kértek el a korábbi 424 forinttal szemben, így a megvásárolható mennyiség 546-ról 533 kilóra csökkent a múlt hónapban. Nőtt az alma átlagára is (536 forint/kg → 551 forint/kg), így ebben az esetben 432 kilóról 420 kilóra csökkent a megvásárolható mennyiség.

A liszt átlagára csak minimálisan változott – áprilisban 178, míg májusban 177 forintot kértek el kilójáért, így egy átlagos nyugdíjas 1 309 kilót vihetett volna haza belőle a korábbi 1 301 kilóval szemben. A kristálycukor ára is csökkent (361 → 359 forint/kg), így a megvásárolható mennyiség 641 kilóról 645 kilóra nőtt.

A sertéscomb ára is csökkent, nevezetesen 1 880 forint/kilóról 1 870 forint/kilóra, így a megvásárolható mennyiség 123-ról 124 kilóra nőtt májusban. A bontott csirke ára azonban emelkedett (1 350 → 1 370 forint/kg), így 171 kiló helyett már csak 169 kilóra futotta volna az átlagos öregségi nyugdíjból.