A magyar nőnek és férjének a koronavírus miatt sikerült megvalósítania a régi tervét.
„Úgy terveztük, hogy március 21-én repülőre szállunk és Marcsival – a feleségemmel – hazautazunk Budapestre, mert a koronavírus terjedése miatt jobbnak láttuk, ha Magyarországon töltjük ezt a kritikus időszakot. Madagaszkáron ugyanis nagyon bizonytalan az orvosi ellátás és az általános higiéniai állapotok is rosszabbak, mint itthon” – mesélte az agroinformnak Nirina Randrianantoandro. A madagaszkári születésű mérnök és magyar felesége Erdei Mária már több mint 30 éve hazánkban élt. 2019-ben a házaspár Madagaszkárra utazott, hogy Nirina megmutassa a helyi szépségeket és értékeket a feleségének. Azonban ez a kirándulás kalandosabbra sikerült, mint ahogyan eltervezték.
„2020 március 21-én törölték a repülőgépünket, amellyel Budapestre szerettünk volna utazni. Madagaszkár ugyanis lezárta a légterét, mert rövid idő alatt rengeteg külföldi özönlött be az országba. A nagy számú bevándorlás előzménye az volt, hogy Madagaszkáron március közepéig még nem volt igazolt koronavírusos megbetegedés, ezért tömegével érkeztek meg az egykor Madagaszkárról elszármazott honfitársak, akik abban reménykedtek, hogy itt majd megússzák a kórt. A beutazókkal azonban több tünetmentes fertőzött is érkezett, így egyik pillanatról a másikra elterjedt a vírus a szigetországban is. A mi hazautazásunk az utolsó pillanatban hiúsult meg. Beláthatatlan időre Madagaszkáron ragadtunk! Elhatároztuk, hogy hasznosan fogjuk elfoglalni magunkat és megvalósítjuk azt, amit már régóta tervezünk: istállót építünk és brojler csirkét fogunk nevelni!
Az volt az elképzelésünk, hogy két istállót építenénk a pecsenyecsirkék részére: egyet 3 hetes korig és a második istállót 22 napos kortól vágásig. Végül három istálló készült el, hogy több csirkét tudjunk nevelni a megnövekedett vásárlói igények kielégítésére. Az első állományunk megérkezése után nagy volt az izgalom a kis csöppségek körül. Az első héten szúnyoghálós kempingágyban aludtunk a madaraink mellett az istállóban. Egész nap ott voltunk a csibékkel, minden mozdulatukat megfigyeltük.
Gramm pontossággal mértünk a testtömeg-gyarapodásukat egy-egy etetési időszak után – szegény csibéket állandóan a mérlegre pakoltuk és azt vizsgáltuk, hogy eléggé tele van-e a begyük takarmánnyal.
Szerencsére csak pár napig tartott nálunk a „kezdők túlzott lelkesedése”. Természetesen azóta már nyugodtabban végezzük a csibék körüli napi rutinmunkákat. Most már túl vagyunk a második állományunk értékesítésén is és a befejező takarmányukat már mi keverjük. Idő közben tanultunk takarmányozástant. Meg kellet tanulnunk, mert sajnos nem nagyon számíthatunk az itteni szakemberek gyakorlati tanácsaira
