KezdőlapCímlapA járvány miatt Lajcsi idén otthon, a családjával szilveszterezik

A járvány miatt Lajcsi idén otthon, a családjával szilveszterezik

A mulatós zene királya 59 évesen életében először szilveszterezik a gyerekeivel.

Szilveszter éjszakáján szinte mindig távol volt a családjától Lajcsi az óévbúcsúztató bulik miatt, ahol évről évre fellépett. Most a járvány miatt ez másként lesz.

– Harminc éve fordult elő utoljára, hogy a barátaimmal tölthettem a szilveszter estét, olyan pedig soha, hogy a családom mellett legyek az óév utolsó és az újév első óráiban. Persze szokatlan lesz, hogy nem azzal telik majd az este, hogy buliból buliba rohanok valamelyik autópályán, de izgatottan várom, milyen is egy csendes, meghitt ünneplés. Hozzátette, az egész család otthon lesz, hiszen a gyerekek sem mennek sehová, így végre nem kutyafuttában, telefonon kívánnak egymásnak boldog új évet, hanem személyesen koccinthatnak mindannyian. Éjfél előtt beszélgetünk, majd ha beköszönt az új év, eszünk egy kis lencsét, miközben nézzük a tévét. Különös élmény lesz például, hogy látom majd magam a TV2 képernyőjén, hiszen a Szilveszteri Zenebutik 2020 című műsor több blokkjában is feltűnök – mondta a Ripostnak Lajcsi.