KezdőlapCímlapA hároméves, beteg Pannának segít Dzsudzsák Balázs

A hároméves, beteg Pannának segít Dzsudzsák Balázs

A válogatott focista 100 ezer forinttal és egy dedikált labda árverésre bocsátásával segíti a kislány gyógyulását.

A gyermek születése óta oxigénhiány okozta agyi eredetű bénulástól szenved, s bár szellemileg teljesen ép, mozgásában a betegsége miatt korlátok közé van szorítva. Kúszva közlekedik, felülni önállóan nem tud, de négykézláb helyzetbe szerencsére már ki tudja tolni magát.

– Egy kedves ismerősünk által értesült Balázs a kislányom állapotáról, és rögtön felajánlotta a segítségét – mondta a Borsnak Panna édesanyja, Tóth Renáta. – Nagyon hálásak vagyunk neki a segítségért. Általa még többen figyeltek fel gyermekem betegségére.

A veszprémi család 1,8 millió forintot szeretne összegyűjteni, ennek jelentős részét egy robotos fejlesztésre költené. A modern technikának köszönhetően a gépben a helyes járásminta rögzül az agyban úgy, hogy ha kell a gerincről és a csípőről csökkenteni tudják a terhet, így elkerülhető az esetleges gerinc-, illetve csípődeformitás.

– Rengeteg terápiát kipróbáltunk már, de ez a robot nagy áttörés lehet a kislányom számára. Az első alkalommal Panna 35 percen keresztül sétált, 700 métert tett meg teljesen szabályos lépésekkel. Eddig ekkora utat, ilyen minőségben összesen nem tudott teljesíteni – tette hozzá Renáta.