KezdőlapCímlapA botrányos múltú Eszenyi Enikő nagy terveket dédelget Csengeren

A botrányos múltú Eszenyi Enikő nagy terveket dédelget Csengeren

A Vígszínházból dicstelen módon távozott rendező-igazgató a szabolcsi szülővárosában, Csengeri Alkotó Központ néven alapított társulatot fiatal kolozsvári és pozsonyi színészekkel.

Fotó: MTI/Kallos Bea

A Best magazin utánajárt, hogyan éli mindennapjait a korábbi igazgató, akit a jelek szerint Csengeren a Vígszínháztól való távozásának körülményei ellenére is nagyon szeretnek.

– Mi itt nagyon jó kapcsolatban vagyunk Enikővel – mondta a lapnak a helyi Művelődési Ház egyik dolgozója. – Nagyon szeretjük. Nem igazán értjük azokat a vádakat, amiket korábban felhoztak ellene. Nem is akarunk ehhez a témához hozzászólni, ítélkezni pedig végképp nem szeretnénk. A lap úgy tudja, Eszenyi ezen a nyáron nagyon sokat lesz Csengeren, nagy tervei vannak, már javíában zajlanak is az előkészületek, ám ezek még titkosak.

– A Csehovra Kolozsvárról és Pozsonyról is érkeztek diákok, ebben az évben pedig még többen jönnek. Izgalmas időszak elé nézünk. Azt is tudjuk, hogy Enikő még több időt tölt majd Csengeren a nyáron, mint az elmúlt évben – mondta a Best forrása. Hogy vajon végleg visszaköltözik-e a szülővárosába, nem tudni, a helyiek annyit viszont elárultak, hogy a Vígszínház korábbi igazgatója mindig a főutcán található hotelben száll meg – írta a Best nyomán a Blikk.