KezdőlapCímlapA Barátok közt tinisztárja szőke bombázó lett

A Barátok közt tinisztárja szőke bombázó lett

Pásztor Virág nagyon megváltozott, új külsejével alig lehet felismerni.

Pásztor Virág 2018-ban tűnt fel a képernyőn, ő alakította a Barátok köztben Berényi Timi karakterét. Az akkor még hosszú, barna hajú tinisztár mára 23 éves, felnőtt nő lett, és talán sokan fel sem ismerték az RTL új sorozatában szőke bombázóként.

A Barátok köztöt követően számos másik sorozatban is szerepelt Pásztor Virág. A közönség láthatta a Keresztanyuban és a Gólkirályságban is, most pedig a Pokoli rokonok szereplői gárdáját erősíti. A cserfes Guba Lara bőrébe bújva mára egy igazi szőke bombázó lett a színésznőből.

– Míg Lara egy nagyon felszínes, elkényeztetett és makacs lány, ez rólam nehezen mondható el – mondta az RTL-nek, és azt is részletezte, hogy ő inkább elmélyül és befelé fordul mostanában magánemberként, ehhez pedig rengeteg pszichológiai témájú és önsegítő könyvet olvas.

– Szerencsére az elkényeztetettséghez sincs semmi közöm. 16 éves korom óta szinte önellátó vagyok, ami megtanított a megfontoltságra és a hálára. Ugyanis tudom, mennyi munka kell ahhoz, hogy az ember olyan életet élhessen, amit megálmodott magának.

Indirekt/Femina