KezdőlapBelföld62 milliárd forintból épít magánkórházat Csányi Sándor

62 milliárd forintból épít magánkórházat Csányi Sándor

A hírek szerint az intézmény 2027 elején nyithatja ki kapuit.

Komoly kórházfejlesztést jelentett be a magán és állami ellátást is nyújtó Budai Egészségközpont (BEK), írja a 24.hu. A BEK a Királyhágó utcai telephelyét alakítja át és fejleszti teljes kórházzá, az intézmény 2027 elején nyithat meg. A tervek szerint lesz sürgősségi és 20 ágyas intenzív osztály, illetve mentőbejáró is.

A BEK 2021-ben lett Csányi Sándor OTP-vezéré, a mostani projekt költségvetésének nagy része tulajdonosi tőke – 36 milliárd -, de 26 milliárddal beszáll a kormány is. Az új kórházban állami és privát ellátás is lesz, de a két részlegnek semmi köze sem lesz egymáshoz, teljesen szétválasztott módon fog működni. Csernavölgyi István vezérigazgató a lapnak azt mondta, egyelőre nem látják, hogy a sürgősségi osztály magán- vagy állami ellátás keretében valósul majd meg, többek között azért sem, mert nem lehet tudni, hogy három év múlva milyen lesz a biztosítási környezet.