Iga Swiatek lenullázta a női fináléban Amanda Anisimovát, és a hatodik Grand Slam-döntőjében a hatodik trófeáját nyerte.
114 év után először fordult elő, hogy valaki veszített játék nélkül nyerjen wimbledoni döntőt, de Iga Swiatek most megcsinálta újra. A 24 éves lengyel játékos a Roland Garros négyszeres és a US Open egyszeres bajnokaként első felnőtt füves pályás Grand Slam-döntőjére készült úgy, hogy idei menetelése során mindössze egy szettet vesztett.
Ellenfele, a harmadik fordulóban Gálfi Dalmát búcsúztató Amanda Anisimova igazi hőstettet vitt véghez csütörtökön azzal, hogy élete második Grand Slam-elődöntőjében legyőzte a világelső Arina Szabalenkát. A döntőben viszont játékot sem tudott nyerni, így Swiatek 6:0, 6:0-ra nyert.
Swiatek Serena Williams 2002-es remeklése óta a legfiatalabb női játékos, aki mindhárom borításon felért a csúcsra GS-eken, és az open érában – azaz a profik 1968-as beengedése óta – a harmadik Margaret Court és Szeles Mónika után, aki az első hat GS-döntőjét megnyerte.
Wimbledonban legutóbb 1911-ben fordult elő a nőknél, hogy valaki veszített játék nélkül nyeri meg a finálét, akkor Dorothea Lambert Chambers adott szakzsargonnal szólva „biciklit” a szintén brit Dora Boothbynak. Az előző 6:0, 6:0-s női GS-döntő pedig 1988-ban volt, amikor Steffi Graf kiütötte az akkor szovjet színekben versenyző Natasa Zverevát a Roland Garros végjátékában.