KezdőlapBűnügyVadállat: addig verte Rékát a párja, amíg kómába nem esett

Vadállat: addig verte Rékát a párja, amíg kómába nem esett

Újabb sokkoló részleteket tudott meg a Blikk az utóbbi évek legbrutálisabb nőverésével kapcsolatban! Az elkövetőnek nem volt elég, hogy több órás, módszeres ütlegeléssel gyakorlatilag félholtra verte párját, miután börtönbe került, telefonon terrorizálta tovább egykori kedvesét.

Kovács Réka azonban nem dőlt be a könyörgésnek, a fenyegetésnek és az ígérgetésnek, bármi is történik vallomást tesz szeptemberben volt szerelme ellen a bíróságon.

– Imádtuk egymást, ám Ádám egyre többet ivott és ilyenkor kezelhetetlen volt. Tiszta erőből ütött, nem volt kegyelem. Aztán amikor kijózanodott, bocsánatot kért, én hülye pedig hittem neki. A végén már nem volt ritka, hogy másfél, két liter vodkát is elfogyasztott – idézte fel a Blikknek a viharos együttélésüket Réka.

A jobb élet reményéven a pár Bécsbe költözött, miután azonban Ádám ott is kegyetlenül nekiesett Rékának, a nő hazamenekült.

– Utánam jött, én pedig megint visszafogadtam. Bár ne tettem volna. Az utolsó este négy órán keresztül folyamatosan vert, a szomszédoknak köszönhetem, hogy még élek. Nem igazán emlékszem, hogy mi történt, mert elvesztettem az eszméletemet. Annyira megvert, hogy három hétig altattak a kórházban – sírta el magát a bántalmazott nő, aki Orosz Bernadett esetét látva döntött úgy, hogy nem titkolja, ami vele történt, hanem a többi bántalmazott nő érdekében kiáll a nyilvánosság elé.

Rékán több életmentő műtétet hajtottak végre. A fején agyalapi bevérzések voltak, ezért koponyaműtéten esett át. Azóta is kicsit dadog, ami talán soha nem múlik el. A vastagbelét ki kellett vezetni, sokáig sztómazsákkal élt. A lépét ki kellett venni, annyira megsérült. A bal szemét is operálják még, félő, hogy örökre megvakul rá. Hét bordája eltört, az egyik átszúrta a tüdejét is.

– Miután Ádám börtönbe került, egy trükkel elérte, hogy telefonon tudjon velem beszélni. Családról meg szép jövőről beszélt, ha megváltoztatom a vallomásomat. Sőt, a rabtársaival is üzengetett nekem. De olyan is megtörtént, hogy a szülei próbáltak befolyásolni, még egy ügyvédhez is elvittek. Remélem végre tudomásul veszik, hogy bármilyen nehéz is nekem, hiszen egykor nagyon szerettem őt, vallomást teszek, mert felelnie kell azért, amit tett – szögezte le határozottan Réka.

Réka ügyvédje, Dr. Lichy József szerint teljesen egyértelmű, hogy az elkövető védence életére tört, így emberölési kísérlet miatt kell felelnie a bíróság előtt.

– Arról nem is beszélve, hogy a sértett befolyásolása is bűntettnek minősül, így nem kizárt, hogy az elkövetőt amiatt is felelősségre vonják – jelentette ki Réka védője.

Indirekt/Blikk