KezdőlapBűnügyRejtélyes tragédia: egy parkoló autóban holtak találták anyát és két kisgyerekét

Rejtélyes tragédia: egy parkoló autóban holtak találták anyát és két kisgyerekét

Rejtélyes tragédia rázta meg egy texasi kisváros mindennapjait. Egy parkoló autóban ugyanis holtan találtak egy 31 éves nőt, illetve annak 4 és 2 éves lányait. A halálesettel kapcsolatban egyelőre a hatóságoknak szinte semmi információja nincs.

Ami tény, hogy Natalie Chamberst és Izabel, illetve Elise nevű lányait utoljára szerdán reggel látták, ahogy elhagyják Forneyben található házukat, és a rendőrök szerint a hármas Grapevine tartott egy közös játszós délutánra. A Kaufman megyei seriffi hivatal illetékese azt mondta, hogy Chambersék eltűnését délután fél háromkor jelentették be náluk, és ezután a nyomozók az anyuka mobiltelefonjának jeleit követve jutottak el Dallas és Farmers Branch városok határának közeléhez. A keresést itt már jobban le tudták szűkíteni és végül ezen a környéken egy toronyház közelében található parkolóban találták meg Chambers autóját csütörtökön délelőtt 10 óra körül.

A járműben az anya és két lánya is élettelenül feküdt és a helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Amando Silva a környéken dolgozott és fel is tűnt neki a parkoló autó, ám egészen addig, amíg meg nem látta a rendőröket, azt hitte, hogy csak egy defekt miatt áll ott a kocsi.

Steve Rutherford, a Farmers Branch-i rendőrség nyomozója szerint az ilyen rejtélyes esetek egyáltalán nem egyszerűek még a hatóságok számára sem, hiszen nem csak felnőttek, hanem gyerekek is vannak az áldozatok között.

Egyelőre még az derült ki, hogy pontosan mi okozta Chambers és lányai halálát, de az ügyben azonnal részletes vizsgálatot indítottak.

Natalie testvére, Jessica Purcell még fel sem fogta, mi történt.

– Natalie csodálatos ember volt és sosem állt szóba idegenekkel. Rajongásig szerette a lányait, és egy igazán inspiráló nő, édesanya volt. Izabel és Elise igazán boldog és okos kislány volt, teljesen összetört a szívünk, hogy már nincsenek közöttünk – nyilatkozta a testvér.

Indirekt/Bors