KezdőlapBűnügyElképesztő botrány: tömegverekedés tört ki a repülőn, mert néhányan nem vettek fel...

Elképesztő botrány: tömegverekedés tört ki a repülőn, mert néhányan nem vettek fel maszkot

Verekedés tört ki egy Ibiza felé tartó KLM járaton, miután két utas megtagadta az arcmaszk viselését. Videofelvétel is készült az esetről.

Összeverekedtek az utasok egy Boeing 737-es fedélzetén, miután a gép felszállt Amszterdamból pénteken. Az incidensre azért került sor, mert két személy nem volt hajlandó maszkot viselni.


„Két engedetlen utas megtagadta az arcmaszk viselését, valamint fizikailag és szóban is zaklatták a többi utast” – mondta a légitársaság szóvivője. „A pilóta tájékoztatta a helyi hatóságokat, és érkezéskor mindkét utast letartóztatták. Az eset során a repülés biztonsága nem került veszélybe.”


A videót elsőként az Instagramon osztották meg vasárnap reggel, a megosztók szerint az egyik érintett utas angol volt és vodkát ivott. „Megtagadták a maszkok viselését. 2 letartóztatás történt” – írták a videóhoz. A felvételen hallani, ahogy több utas is azt kiabálja: „Álljatok le, gyerekek is vannak itt!”


A KLM szerint az utasokat ellenőrizték a beszálláskor, és a személyzet emlékeztette is őket a repülés során a maszkviselésre – írja az Independent.

Indirekt/Blikk