2020.10.31
Farkas
Kezdőlap Bűnügy Késsel támadtak Madonnára: három férfi megerőszakolta

Késsel támadtak Madonnára: három férfi megerőszakolta

Az énekesnő túlélte a támadást, és negyven évre eltemette magában a történteket, a róla készülő filmben azonban feltépi a sebeket. Sokkoló részleteket mesél.

A 62 éves Madonna életében annyi a fájdalom, a boldogság, a drámai fordulat, hogy tíz film is kevés lenne megörökíteni. Az énekesnő és a producer, Diablo Cody mégis kísérletet tesz arra, hogy egyetlen moziba tömörítse a kalandos élettörténetet. A filmből már szivárognak érdekes részletek, ilyen az énekesnő 20 évesen átélt traumája is, amit maga mesél el. „Egy épület tetején erőszakoltak meg, ahová a hátamnak kést szegezve hurcoltak fel…” Elmondta, hogy sosem tett feljelentést, mert úgy érezte, megalázóak a vizsgálatok, félt a nyilvánosságtól, és egyébként sem tudott beszélni az egészről.