2021.12.05
Vilma
Kezdőlap Bűnügy Késsel rabolt egy 13 éves fiú Csepelen

Késsel rabolt egy 13 éves fiú Csepelen

Egy mindössze 13 éves fiú még 2019 decemberében egy XXI. kerületi buszmegállóban lépett oda két, szintén 14 éven aluli fiúhoz, majd az egyikükbe belekötött azzal a mondva csinált okkal, hogy a fiú a vádlott édesanyját szidalmazta.

A fiatalkorú vádlott egy késsel megfenyegette az állítólagos szidalmazót – írja az Ügyészség. Egy hónappal később, 2020 januárjában a 13 éves vádlott egy XXI. kerületi bevásárlóközpontban ismét találkozott a másik két fiúval, akik a korábbi eset miatt féltek tőle.

A fiatalkorú kihívta őket a bevásárlóközpontból, majd a mellette lévő egyik épület falához állította a két sértett kiskorút, egyiküket bántalmazta is, majd pénzt vett el tőlük. A támadó az egyik sértett mobiltelefonját is elvette, azt azonban a megtámadott gyerek vissza tudta szerezni. A vádlott ezután elhagyta a helyszínt, előtte azonban még közölte a sértettekkel, hogy legközelebb ismét elveszi a pénzüket.

A csepeli nyomozók felderítették az ügyet és gyanúsítottként hallgatták ki a 13 éves rablót. A vádlott életkora miatt kirendelt szakértők megállapították, hogy a fiatal beszámítható és rendelkezik a bűncselekmény felismeréséhez szükséges belátási képességgel.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege vádat emelt a fiú ellen 2 rendbeli rablás bűntette miatt és indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki vele szemben javítóintézeti nevelést.