2021.04.11
Leó, Szaniszló
Kezdőlap Bűnügy Hoppá, valami gyanús Maradona halála körül: házkutatást tartott nála a rendőrség

Hoppá, valami gyanús Maradona halála körül: házkutatást tartott nála a rendőrség

Házkutatást tartottak vasárnap Diego Maradona orvosának ingatlanjaiban.

Az argentin világbajnok haláláról eddig annyit lehetett tudni, hogy szerdán reggel Buenos Aires-i otthonában megállt a szíve. Az ügyvédje a következő napon arról twitelt, hogy a mentők a vészhívás után több mint fél óra után érkeztek csak ki a lakására, ezért Matias Moria a haláleset körülményeinek kivizsgálását követelte. 

Nem tudni, hogy emiatt vagy ettől függetlenül történt-e, de az ügyben valóban nyomozás indult a hét második felében. Szombaton először Maradona családtagjait, illetve a vele kapcsolatban állókat hallgatták ki, hogy az ügyészség vasárnap arról adjon ki közleményt, miszerint a vallomások alapján olyan bizonyítékok kerültek a birtokukba, amik alapján házkutatást tartottak szükségesnek, amit a bíróság engedélyezett is. 

A nyomozók Leopoldo Luque, Maradona orvosának lakását és rendelőjét kutatták át. Azt nem árulták el, hogy pontosan miért, és azt sem, hogy megtalálták-e, amit kerestek. 

Indirekt/444.hu