2021.12.04
Barbara, Borbála
Kezdőlap Bűnügy Ezer liter tejet akart lopni a tartálykocsiból

Ezer liter tejet akart lopni a tartálykocsiból

Ilyen történetet sem sűrűn hallunk: ezer liter nyers tejet fejtett le egy tartálykocsiból egy páros, de lopás közben lebuktak, elkapták őket a rendőrök.

Nem mindennapi lopást füleltek le a rendőrök Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Az egyenruhásoknak gyanús lett, így azonnal intézkedtek, amikor észlelték az úton, hogy szivattyú köt össze egy tejszállító kamiont és egy kisteherautót.

A nyers tejet szállító kamion szerda délután a 32-es főúton, Szolnok és Újszász között haladt. A sofőr az 59-es kilométernél félreállt, majd a vontatmányából női ismerősével egy motoros szivattyú segítségével ezer liter nyers tejet fejtett át egy teherautó rakterében található tartályba – írta a police.hu.

A tolvajok meglepően alaposan és körültekintően próbáltak eljárni. Mivel a nyers tej hiánya feltűnő lett volna, a páros úgy gondolta, a tejet vízzel pótolja. Ezt azonban már nem tudta megoldani, ugyanis tetten érték őket a rendőrök. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 22 éves férfit és 32 éves nőt gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során mindketten beismerő vallomást tettek.