KezdőlapBűnügyElítélték gyerekpornó miatt, mégis polgármester maradhat

Elítélték gyerekpornó miatt, mégis polgármester maradhat

Bogdan Davidescu botrányos gyermekpornográf ügye után is polgármester maradhatott.

Bogdan Davidescu két mandátumon keresztül vezette a PSD színeiben a Prahova megyei Şotrile községet, most úgy tűnik gyermekpornográf ügye ellenére is maradhat posztján.

A vád szerint Davidescu 2016-2017-ben együtt élt egy kiskorúval, a lány a kapcsolat kezdetén mindössze 13 éves volt. Szexuális kapcsolatot azonban csak akkor kezdeményezett a politikus, amikor partnere betöltötte a 16. életévét. A lány anyagilag is függött a férfitól, ráadásul Davidescu fenyegetni kezdte: ha elhagyja kompromittáló, pornográf jellegű felvételeket mutat a szüleinek.

A polgármester hiába nyert tavaly ősszel is, a mandátumát nem igazolta az első fokon eljáró bíróság, az ítéletre hivatkozva. A fellebbviteli törvényszék pedig helybenhagyta a döntést, azaz a polgármesteri tisztségét nem tudta betölteni- írja az Index.

Mivel a polgármesteri tisztség így üresen maradt, időközi választást írtak ki idén nyáron, amit Davidescu nyert meg. Ezután a bíróság ismét megtagadta a mandátum igazolását, szintén a gyermekpornográfia miatt kiszabott büntetés miatt. A férfi fellebbezett, a másodfokon ténykedő törvényszék pedig kedden helyt adott a keresetének, igazolta a mandátumát, így ismét elláthatja a polgármesteri teendőit.