KezdőlapBűnügyDöbbenetes: háromszor lőtte fejbe a saját kisfiát a dunakeszi családirtó

Döbbenetes: háromszor lőtte fejbe a saját kisfiát a dunakeszi családirtó

Ismerősei is gyáva féregnek tartják az a férfit, aki agyonlőtte hétéves kisfiát, volt feleségét és az asszony édesanyját vasárnap este a nyílt utcán. B. Zoltán Péter azt követően kezdett vérengzésbe, hogy egykori párja felelősségre vonta: miért nem a megbeszélt időben vitte vissza a láthatásról közös kisfiukat.

Válasz helyett a férfi előkapta az autóból vadászfegyverét, majd gondolkodás nélkül tüzelt. Először korábbi párja, Melinda életét oltotta ki, aztán az anyósa, Éva következett, végül pedig a lövöldözés hangjára a házból kirohanó, kétségbeesetten zokogó kisfiúval végzett. M. Melinda új párja úgy tudja, a legtöbb golyót – szám szerint hármat – a gyerek kapta. A fiúcskának, csakúgy, mint az anyukájának és a nagymamájának, esélye sem volt a túlélésre. Felfoghatatlan tette után Zoltán bement a házba, ahol magával is végzett.

– Régóta ismerem Zolit, tudtam róla, hogy nem százas, de amit most tett, arra nincs más kifejezés, mint hogy gyáva féreg – fogalmazott tömören Zoltán egyik ismerőse.

A tragédia másnapján Melinda új szerelme, Tamás visszajött a mészárlás helyszínére. A férfi nem bírta sírás nélkül, amikor meglátta az aszfalton száradó vérfoltot.

– Az ilyen nem is ember. Hogy volt képes ezt tenni? Azt hallottam, a kisfiú még próbált is elszaladni, de ez a lény esélyt sem adott neki, szinte levadászta. Rosszul lettem, amikor a szomszédok mesélték, hogy a gyerek nem halt meg azonnal, pár pillanatig hallhatóan még szenvedett szegény. Én a közösségi médiából értesültem, hogy mi történt, de nem akartam elhinni. Sosem láttam az elkövetőt, csak hallottam róla Melindától. Pokollá tette az életüket, ami nagyon bántotta a páromat. A tragédiát megelőzően egész nap a vízen voltunk Melindával, aztán ő sietett haza, mert úgy volt, hogy a volt férje hét órára hozza haza a kisfiút. Aztán már csak üzenetet kaptam Melindától, hogy nem értek oda a megbeszélt időben, amiért nagyon ideges. Úgy tudom, ezt tette szóvá a végzetes lövések előtt – mondta el a Blikknek Sz. Tamás, aki nemrégiben esett szerelembe Melindával.

A pár kapcsolata nagyon jól alakult, ezért nemrégiben közös programot is szervezetek a gyerekeiknek. Tamás szerint ezt megtudhatta a volt férj is, aki éktelen haragra gerjedt. A gyászoló férfi megérzése szerint ez is szerepet játszhatott a tragédiában.

A Blikk megtudta, hogy az elkövetőnek három felnőtt gyermeke is van. Édesanyja Szigetszentmiklóson egy lakótelepen él, ahol a férfit is látták néha.

Indirekt/Blikk