KezdőlapBűnügyBrutális: megvakította a klubvezetőt a dühös focista Somogyváron

Brutális: megvakította a klubvezetőt a dühös focista Somogyváron

Brutális sérülést szenvedett a Somogy megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Kaposmérő egyik elnökségi tagja.

A Somogyvár otthonában rendezett vasárnapi mérkőzés második félidejében az egyik lecserélt hazai focista dühében egy vizespalackkal olyan erővel dobta szemen a lelátón helyet foglaló klubvezetőt, hogy az a kórházba szállítás és a gyorsan elvégzett műtét ellenére megvakult a bal szemére.

Csete Károly a Kaposmérő elnöke a Blikknek elmondta: a szomorú eset után folytatódott a meccs, amely nagyon eldurvult, s négy piros lapot osztott ki a játékvezető, ebből hármat a hazaiak kaptak.

A második félidő derekán a vendéglátók egyik játékosa a lecserélése közben rövid szóváltásba keveredett elnökségi tagunkkal, aki az ismerősei révén jóban volt a somogyvári szurkolókkal, így a hazai nézők között foglalt helyet. A focista – miután leült a kispadra – nem bírt az idegeivel, hirtelen felpattant, s megdobta az áldozatot. Azóta sem érkezett bocsánatkérés a Somogyvár részéről, ami viszont felháborító. Megrendített minket az eset, nagyon sajnáljuk a kollégánkat, aki társadalmi munkában rengeteget segített nekünk.

Az ügyben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés miatt nyomoz.