KezdőlapBelföld30 kilót fogyott a a csengeri örökösnő a börtönben

30 kilót fogyott a a csengeri örökösnő a börtönben

A 780 millió forintos csalással vádolt P. Mária meggyötörtz arccal, hosszú, ősz haját hátul összekötve, sötétkék ruhában távmeghallgatással vett részt a Mátészalkai Járásbíróság keddi tárgyalásán.

Fotó: Indirekt

Ahol kiderült: Orbán Viktortól kétszer is kétségbeesett hangú levélben kért segítséget. Azt szerette volna, ha a miniszterelnök közbenjár az ügyében, azaz segít megszerezni az 1300 milliárdos örökségét.

– Én mindkét alkalommal értelmetlennek tartottam a levél megírását, hiába kértem az ügyfelemet, mégis elküldte azt. Választ persze, nem kapott – magyarázta a Blikknek dr. Helmeczy László ügyvéd. A négygyermekes csengeri nő tündérmeséje 2008 nyarán kezdődött. Akkoriban napszámosként uborkát szedett, amikor Németországból levele érkezett a polgármesteri hivatalba. Ebben az állt, hogy elhunyt az apja, akitől óriási, 1300 milliárd forint értékű vagyont örökölt.

– A bankszámlámon előbb 2,6, majd 2,5 milliárd forintnak megfelelő euró jelent meg, amiből 150 millió forintot vettem ki. A fennmaradó összeget a német bank téves utalásként visszavonta – mondta vallomásában P. Mária. Ezután állítása szerint megkezdődött a versenyfutás a vagyonért: az asszonynak az örökségét kezelő alapítvány megbízásából titokzatos futárok hozták Németországból a pénzt. Mária szerint először 30 millió forintot költött csak a németországi, svájci utazásokra, közjegyzőre, ügyvédre, hogy hozzájusson az örökséghez. Mária hihetetlennek tűnő története szerint volt, akinek házat, autót, bútort, ékszert vett, de akadt, akinek a műtétjét fizette ki. Amikor elfogyott a pénz, tehetős vállalkozók súlyos milliókkal tömték tele a zsebét abban a hiszemben, hogy a mesés örökségből majd megadja.

– Két elfogatóparancsot adtak ki ellenem, a másikat akkor, amikor már a nyíregyházi börtönben voltam – folytatta P. Mária. Hosszú percekig zokogva panaszolta, hogy a férje után a fia is öngyilkos lett. Szavai azt sugallták, talán nem is öngyilkosság történt, mert fia halálának körülményeit szerinte nem vizsgálták ki alaposan. Aztán arra utalt, hogy a háttérben titokzatos erők mozgatják a szálakat.