KezdőlapBelföldZoli gazda már bánja, hogy Jázmint választotta

Zoli gazda már bánja, hogy Jázmint választotta

Elsősorban a szex miatt döntött Jázmin mellett, de a szíve máshoz húzott.

Házasodna a gazda címmel futott társkereső reality az RTL Klubon, amiben az egyik facér mezőgazdász Zoli gazda néven szerepelt, aki Jázmint választotta a jelentkező lányok közül. Az alábbi jelenetben Athénban vannak egy úgynevezett álomrandin, ahol Zoli gazda megkéri Jázmint, hogy legyen a barátnője. A lány természetesen igent mond.

Három napos az az Instagram-poszt, amiben Zoli gazda és Jázmin megköszönik a lehetőséget, hogy a műsorban szerepelhettek, és örülnek a hepiendnek.

Az end azonban sajnos mégsem maradt hepi túl sokáig. A legfrissebb fejleményt ugyanis a friss Story magazin tartalmazza, a lapnak ugyanis azt nyilatkozta Zoli gazda, hogy a műsor forgatásának befejeződése óta meggondolta magát, úgy érzi, nem Jázmint kellett volna választania, aki mellett elsősorban azért döntött, mert vele ugye már volt egy kis szex.

Azután, ami Jázminnal a vadászházban történt, szerintem nem lett volna fair másik lányt választani, de bevallom, Jázminnal nem sikerült együtt maradni. Visszagondolva már megbántam, amit tettem, tulajdonképpen Nórit szerettem volna választani. Kicsit úgy érzem, csapdába estem. A szívem Nórihoz húzott, vele sokkal több volt a közös az életünkben, de akkor már vele sem tehettem meg… – mondja Zoli gazda.

Indirekt/168.hu