KezdőlapBelföldVitray Tamás is megkapta a második adag oltását

Vitray Tamás is megkapta a második adag oltását

Egyre több hazai híresség kapja meg a koronavírus elleni vakcinát.

Több mint 3 millió magyar állampolgár kapta már meg legalább a Covid-19 elleni első vakcinát. Immár Vitray Tamás is az oltottak táborát erősíti.

Az Index megkeresésére Vitray elmondta, már jó ideje túl van a koronavírus elleni oltáson. „Megkaptam mindkét adagot, ami 89 évesen nem nagy csoda. Modernával oltottak be” – mondta.

A Kossuth-díjas televíziós újságíró elmondta, nem érzett semmilyen mellékhatást. Védettsége ellenére sokat van otthon, amit egyáltalán nem bán, teljesen megbékélt az egyedülléttel. „Nem igazán megyek sehova, nem azért, mert félek, hanem mert megszoktam, hiszen egy éve vagyok ebben az állapotban. El tudom látni magam, be is vásárolok magamra, tulajdonképpen jól bírom az egyedüllétet. Talán azért is, mert a mesterségemben keveset voltam egyedül, miután az egy kollektív műfaj.”

Tanítványai gyakran érdeklődnek a hogyléte felől, amit most, a harmadik hullám során csak telefonon tesznek meg.

Indirekt/Blikk