KezdőlapBelföldVigyázat: jégeső miatt adtak ki figyelmeztetést több vármegyére is

Vigyázat: jégeső miatt adtak ki figyelmeztetést több vármegyére is

Csütörtökön többnyire borús idő várható, az északi és északkeleti tájakon vihar és jégeső is várható.

Alapvetően változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel, és napközben csak helyenként lehet kisebb zápor, északkeleten néhol az ég is megdörrenhet. Kora estétől északnyugat felől az ország északi felén fokozatosan beborul az ég, és késő estétől az északi megyékben megnő a csapadékhajlam. A nyugati szél élénk, kevés helyen erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19-23 fok között alakul, késő estére 9-15 közé hűl le a levegő.

Az éjszaka első felében tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, majd egyre inkább kelet felé sodródnak a vastagabb felhők, nyugat felől pedig gyors felszakadozás kezdődik. Reggelre keleten is csökken a felhőzet, a Dunántúlra pedig fátyolfelhők sodródhatnak be. Az ország északi, majd északkeleti, keleti részein várható több helyen eső, zápor, esetleg az ég is megdörrenhet. A nyugatias szél időnként megélénkül, de egy-egy zápor környezetében átmeneti szélerősödés is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6-11 fok között alakul.

Csütörtök reggel minimális eséllyel már megdörrenhet az ég az északkeleti tájakon. Délelőtt az említett térségben labilisabbá válik a légkör, és egészen a délutáni órákig a záporok mellett néhol zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket szélerősödés, apró szemű jég és intenzív csapadék kísérhet. Este, péntekre virradó éjszaka egy gyenge hidegfront érkezik északnyugat felől, ekkor északon van minimális esély arra, hogy megdörrenjen az ég – írja a MET.

Elsőfokú (sárga) figyelmeztetést Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére adtak ki viharos szél, villámlás és jégeső miatt.