Filmszerepet kapott és a film promóciójához készülő fotózáson jelent meg újra maszk nélkül T.Danny.
A rapper arcát hosszú hónap óta nem láthatták a követői, még a karácsonyi fotókon is egy macskát tartott az arca elé, hogy takarja magát. Most azonban a közösségi hálóra felkerült egy videó, ahol végre ismét megmutatja az egész arcát.
Az említett fotózáson egyébként Hermányi Mariann-nal és Kádár L. Gellérttel vett részt, akikkel együtt szerepel Dobó Kata Még egy kívánság című romantikus komédiájában.
Aki ismer, az tudja, hogy gyerekkorom óta imádom a filmeket, mindig szerettem volna színészkedni. Most jött egy lehetőség az életemben
− mondta el még korábban T. Danny hogyan lett szereplője ő is a filmnek.
Lekerült a 🎭 @tdanny_official
byu/IllustriousTrick9200 intalk_hunfluencers





















