KezdőlapBelföldVarga Judit hivatalosan is bejelentette, hogy elválnak a férjével

Varga Judit hivatalosan is bejelentette, hogy elválnak a férjével

„Szeretném megerősíteni, amit a férjem nyilvánosságra hozott. Valóban válófélben vagyunk.”

Varga Judit férje, Magyar Péter a Facebook-oldalán egy azóta már eltűnt bejegyzésben közölte, hogy a feleségével válnak.

Késő este aztán az igazságügyi miniszter közleményt adott ki az ügyben, amiben tisztázta: a hír igaz.

Szeretném megerősíteni, amit a férjem nyilvánosságra hozott. Valóban válófélben vagyunk. Ahogy eddig is, ebben a nehéz időszakban is három közös gyermekünk biztonsága és nyugalma a legfontosabb számunkra. Ezért tisztelettel arra kérjük a sajtó képviselőit, hogy legyenek tekintettel fiainkra, képmásukat ne hozzák nyilvánosságra, valamint tartózkodjanak pletykák, találgatások közlésétől. Külön, de minden szeretetet meg fogunk adni a három csodálatos fiunknak. Egyebet nem kívánunk megosztani a nyilvánossággal, megértésüket köszönjük – áll az Igazságügyi Minisztérium sajtónak küldött közleményében.

Magyar Péter korábban hasonló gondolatokat fogalmazott meg arról, hogy véget ért a házasságuk:

„Kedves Mind! Majd 18 évvel a megismerkedésünk után, az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy közös utunk Judittal véget ért. A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, de mégis közösen minden szeretetet megadjunk a három csodálatos fiúnknak. Én a nekünk jutó közös évekből csak az olyan boldog pillanatokra fogok emlékezni, mint ami erről a képről is eszembe jut” – írta Magyar Péter.