KezdőlapBelföldTragédia: meghalt Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő koronavírusban

Tragédia: meghalt Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő koronavírusban

A hírt Sinka László, a Magyar Sportlövő Szövetség főtitkára is megerősítette az Origónak.

– Őseim erdészek, mezőőrök, vadászok voltak, a puska mellett születtem és nőttem fel, édesapám pedig a hazánkban akkor még hivatalosan nem létező Diána névre kereszteltetett. Csak hosszas küzdelem árán tudta elfogadtatni a hatóságokkal, hogy a vadászat istennőjének nevét kaphassam” – így beszélt magáról Igaly az Origónak egy 2004-es interjúban. Igaly Diána a legnépszerűbb olimpiai bajnokok közé tartozott. Akik látták a 2004-es athéni győzelmét, az azt követő örömtáncot, soha nem felejtik el ezeket a pillanatokat. A mindig mosolygós Igaly 2000-ben a Sydney-ben rendezett olimpián bronzérmet nyert skeetlövészetben, majd négy évvel később érte el pályafutásának csúcsát, az olimpiai győzelemmel.

Igaly Diána Budapesten született 1965. január 31-én. Két olimpiai bajnoki érme mellett négyszeres világbajnoka is volt a skeetlövősportnak. Első vb-aranyát 1990-ben a moszkvai világbnajnokságon érte el csapatban. Egyéniben 1998-ban Barcelonában és 2002-ben Lahtiban is világbajnok lett. Az 1994-es milánói vb-n szintén csapatban nyert aranyérmet.

Igaly Diána 56 éves volt. A Magyar Sportlövők Szövetsége saját halottjának tekinti.