KezdőlapBelföldTragédia: elhunyt a korábbi országgyűlési képviselő

Tragédia: elhunyt a korábbi országgyűlési képviselő

77 éves korában elhunyt dr. Pánczél Gyula főorvos, aki a Bács-Kiskun Megyei Tüdőgondozó Intézet nyugalmazott intézetvezető főorvosa és az MDF országgyűlési képviselője volt – közölte a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház. 

Facebookon közzétett bejegyzésben azt írták: hosszantartó betegség után, szerettei körében hunyt el. 

Az orvos 1968-tól kezdve egészen nyugalmazásáig a kecskeméti kórházban – azon belül is elsősorban a tüdőgyógyászati osztályon – dolgozott. 

1991-től nyugdíjba vonulásáig a Bács-Kiskun Megyei Tüdőgondozó Intézet intézetvezető főorvosaként szolgált, továbbá 1990 és 1994 között az MDF országgyűlési képviselőjeként is dolgozott.

Emellett több kecskeméti szervezetnek is alapítója és vezetője volt. 

Munkásságát több elismeréssel is jutalmazták, 2019-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetését is. 

Indirekt/index.hu