KezdőlapBelföldTöbbször is belelőttek egy volt magyar miniszter lakásának ajtajába

Többször is belelőttek egy volt magyar miniszter lakásának ajtajába

Egy férfi szerda hajnalban több lövést is leadott Forgács Imre volt igazságügyi és rendészeti miniszter lakásának ajtajára.

Bajnai egykori igazságügyi minisztere a Népszavának azt mondta, arra riadtak, hogy a társasházban bekapcsolt a szomszéd riasztója. A felesége ekkor felhívta a szomszédot, de sem ő, sem a közös képviselő nem tudta rávenni a férfit – aki ittas volt –, hogy kapcsolja ki a riasztót.

A szomszéd később Forgácsék lakása előtt is megjelent, s káromkodva, üvöltözve követelte, hogy nyissák ki ajtót. Forgácsék ezt természetesen nem tették meg, mire a szomszéd egy pisztollyal – mint később kiderült, egy gumilövedékes fegyverrel – többször rálőtt az ajtóra, majd bement a lakásába, ahol az időközben már riasztott rendőrök húsz perc múlva elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint a 39 éves férfi az elfogásakor zavart volt, a vallomástételt pedig megtagadta. Politikai motiváció nem merült fel. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellene.

Indirekt/Blikk