KezdőlapBelföldTisztul a kép: ilyen lesz az EU-s vakcinaútlevél

Tisztul a kép: ilyen lesz az EU-s vakcinaútlevél

Kezd összeállni a kép, hogy milyen lesz az uniós, közös oltási igazolvány – leánykori nevén vakcinaútlevél. Azt is tudni lehet, hogy azon csak az uniós gyógyszerhatóság által engedélyeztt vakcinák szerepelnek. Azonban már körvonalazódik az is, hogy mi lesz a több oltóanyag esetében. Ez meglehetősen fontos kérdés a magyarok számára, mert a kínai és orosz oltóanyagok – egyelőre legalábbis – nem kaptak uniós engedély, nálunk viszont sokakat ezekkel oltanak be.

A tervek szerint az Európai Unión belüli, szabad mozgást könnyítené meg az igazolvány, amely azt fogja igazolni, hogy:

  • Tulajdonosát beoltották,
  • vagy átesett már a betegségen,
  • vagy negatív tesztje van és az mikori

Tartalmazza majd várhatóan azt a tényt is, hogy mikor, és milyen vakcinával oltották be az igazolást felmutató állampolgárt.

Digitális formában adják ki majd az igazolványt, és okostelefonon, vagy kinyomtatva is lehet majd használni. Lesz rajta egy QR-kód, azt leolvasva tudják majd a hatóságok, hogy az igazolvány hiteles, érvényes és van rajta digitális aláírás. Az igazolványt a kiállító ország nyelvén és angolul kell majd kiállítani, minden kiállító szervezetnek saját aláírási kulcsa lesz.

Az igazolványok érvényességi idejét a kiállító ország a saját szabályai szerint határozhatja meg, a tervben azt javasolják, hogy az országoknak ezt kölcsönösen el kell fogadniuk, azonban lesznek közös alapszabályok is: ha valaki felgyógyult a vírus okozta betegségből, neki 180 napig lesz érvényes az igazolása.

A szabad utazás mellett például a karanténkötelezettség alóli felmentést is szolgálhatja majd az igazolás, ha elfogadják a tagállamok.

Fontos, hogy minden jog, ami a közös igazolással jár, a beoltottakra vonatkozóan csak az Európai Unió által elfogadott vakcinák felvétele esetén lenne érvényes. Tehát jelenleg még az orosz és a kínai vakcinákkal oltottakra nem.

Azonban a tervezetben van egy kiskapu:

A tagállamoknak megengednék, hogy elfogadják a más tagállam által kiállított kártyát akkor is, ha felmutatóját egyéb oltóanyaggal oltották be, ezt az Európai Bizottság a tagállamok jogkörébe utalná. Azaz elképzelhető, hogy bizonyos országok beengednék a keleti oltóanyaggal oltott más nemzetek polgárait. Annál is inkább valószínű ez, mert az orosz Szputnyik V vakcinát már vizsgálja az Európai Gyógyszerügynökség, az osztrákok meg most készülnek rendelni belőle egymilliót. Akit uniós szinten elfogadott oltóanyaggal oltottak be, azoknál nem lesz választási lehetőség: be kell engedni őket az országba, ahova utazni kíván.

Indirekt/Blikk