KezdőlapBelföldTavaly több magyar tért haza, mint a korábbi években

Tavaly több magyar tért haza, mint a korábbi években

240 ezer magyar kivándorlása után tavaly jött a nagy fordulat.

A pozitív vándorlási egyenleg azt jelenti, hogy kevesebb magyar vándorolt el külföldre, mint ahány Magyarországon született visszavándorolt. A KSH adatsora alapján hasonlóra 1990 óta egyszer sem volt példa. A portfolio.hu cikke a 2004-es EU-csatlakozást követő Nyugat-Európába vándorlást vizsgálta, ezért most is az utóbbi tizenöt év adataira hagyatkoznak. A statisztikai hivatal kimutatása szerint tavaly 21 900 magyar vándorolt ki, miközben 23 172-en tértek haza, ebből adódik a fenti pozitív egyenleg.

Magyarország EU-csatlakozása óta 2019-ben először volt pozitív Magyarország nemzetközi vándorlási egyenlege, vagyis tavaly már többen térhettek vissza, mint ahányan kivándoroltak – derül ki a KSH most megjelent Demográfiai évkönyvéből. A pozitív fordulat mellett még tavaly is több mint húszezer magyar próbálhatott szerencsét külföldön, utoljára 2013-ban regisztráltak ennél kevesebb kivándorlót. A célországok listáján nincs sok változás, továbbra is Ausztria, Németország és az Egyesült Királyság a legvonzóbb a magyarok számára.