KezdőlapBelföldSzörnyeteg házaspár: négy kisgyermeküket zaklatták, rendőrök mentek értük

Szörnyeteg házaspár: négy kisgyermeküket zaklatták, rendőrök mentek értük

Az anya, az apa volt a zaklató, a nagymama pedig a felbujtó, tegnap mindhárman rács mögé kerültek.

M. Marianna és L. Zoltán 2017 nyarán többször, szinte napi rendszerességgel kényszerítette a velük egy ágyban alvó, akkor 6, 4, 3, valamint 2 éves gyermeküket szexre. Ha a kicsik nem akarták azt csinálni, amit a szülők mondtak, erőszakkal, testi fenyítéssel, hajukat megtépve vették rá őket. A kicsiket azóta kiemelték a családból és nevelőszülőkhöz kerültek.

L. Zoltán és L. Elemér Józsefné panaszt tett a gyanúsítás ellen, és mindhárman tagadták a bűncselekmények elkövetését. Ellenük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak, szexuális visszaélés, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást. Őket a nagymamával együtt őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatásukat.

forrás: police.hu