KezdőlapBelföldSzép fogás: több kiló heroint találtak elásva az udvaron a rendőrök

Szép fogás: több kiló heroint találtak elásva az udvaron a rendőrök

A határok megnyílásával a nemzetközi drogkereskedelem is újraindult: a nyomozók azonnal le is csaptak, amint megindult az értékesítés.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya nyomozást folytat kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. Zsolt 50 éves budapesti lakos és társai ellen. A férfi nagy mennyiségben szerzett be külföldről heroint, amit a 45 éves K. István segítségével domonyvölgyi nyaralójában deponált, majd felütés után – lényegesen nagyobb mennyiségben és haszonnal – továbbértékesített. Egyik vásárlója a 49 éves P. Pál volt, aki a megvett drogot szintén továbbadta. A rendőrök megállapították, hogy egyik férfinak sincs érdemi munkahelye, illetve legális jövedelme, miközben valamennyien luxus körülmények között éltek.

A KR NNI nyomozói azt is megtudták, hogy nagyobb mennyiségű heroin érkezett P. Zsolthoz, ezért bűnügyi akciót szerveztek a drogkereskedők elfogására. A férfit az M3-as autópályán vonták intézkedés alá, mivel Domonyvölgyről Budapest felé indult – a gyanú szerint kábítószert adni P. Pálnak. Ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de nem járt sikerrel. Elfogásakor alsónadrágjából már előre kiporciózott heroin került elő. Ezzel egyidejűleg a KR NNI felkérésére a Terrorelhárítási Központ egysége a vidéki nyaralóban elfogta K. Istvánt. Az összehangolt művelet harmadik helyszíne P. Pál fővárosi otthona volt, őt a lakása előtt vonták intézkedés alá a nyomozók.

Az elfogásokat követően a Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály rendőrei kutatásokat tartottak a férfiakhoz köthető ingatlanokban. A domonyvölgyi nyaralóban 131 gramm heroingyanús anyagot, 73 gramm folyékony metadont, és csekély mennyiségű marihuánát találtak. Az udvaron talajradar segítségével közel 5 kilogramm kábítószergyanús anyagot – az előzmények ismeretében feltehetően heroint – találtak elásva. Az anyag vizsgálatára szakértőt rendeltek ki. A nyomozók a bűnös úton szerzett vagyon elvonása érdekében lefoglaltak 2,5 millió forintot, valamint 4500 eurót, négy nagy értékű luxusautót, illetve zár alá vettek öt ingatlant és három bankszámlát.

Indirekt/police.hu