KezdőlapBelföldSosem hinné el: Stohl Andrásék egy mosókonyhában hálták el a nászéjszakát

Sosem hinné el: Stohl Andrásék egy mosókonyhában hálták el a nászéjszakát

Stohl András és felesége mindent eltervezett esküvője előtt. Egy lovastanyán mondták ki egymásnak a boldogító igent, ahol megülték a szakkörű, de annál hangosabb lakodalmukat is. Csak hajnalban csúszott egy kis hiba a számításukba. Minderről az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban mesélt, amit ma este 22 órától a Life TV-n láthatunk.

Egy házasság és egy hosszú kapcsolat után, úgy tűnik, hogy Stohl András végre révbe ért Vica oldalán, akivel tavaly nyáron, csodaszép esküvőn kötötte össze életét. A színész és fiatal szerelme a koronavírus-járvány ellenére is igyekezett kihozni a maximumot a nagy napból, így a násznép hajnal négyig bulizott. Ennek következményeként a nászéjszaka igencsak rendhagyóra sikeredett: az ifjú pár már csak egy mosókonyhában talált helyet arra, hogy elhálja a házasságot. A családapa erről az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor, péntek este adásba kerülő epizódjában mesélt a LifeTV kamerái előtt.

– Mindent előre megbeszéltünk. Azt mondta, hogy neki egyszer van az életben esküvője, és kért, hogy tiszteljem meg ezt a napot azzal, hogy nem rontom el. Úgyhogy nálunk a ceremónia végéig senki sem ihatott. Talán egy pohár pezsgőt ittunk meg addig, de aztán… – nevette el magát a felvételen Stohl, mókás fintorral utalva rá, hogy a lakodalmon azért poharazgattak rendesen.

– A nászéjszakánkon sokáig fent voltunk, sokáig tartott a buli. Talán valamikor hajnali négykor lett vége. A lovaspark mellett volt egy panzió, amit sikerült kivennem, vagyis minden vendéget el tudtunk szállásolni. Volt ott egy medence, hajnali négykor a „köménymag” átment oda. Mi Vicával és a szüleivel úgy terveztük, hogy a lakodalom után négyesben hazamegyünk Pomázra, ahol rendesen tudtunk volna aludni, és persze ott meglehetett volna a nászéjszaka is, de nem indultunk haza. Vica szülei végül a panzióban feküdtek le egy szobában, de nekünk már nem jutott. Mi a mosókonyhában feküdtünk le, vagyis ott volt a nászéjszakánk – emlékezett vissza a nagy nap lezárására Stohl András, hozzátéve: előtte és utána bőven kárpótolták magukat a furcsán alakult nászéjszakáért.

Indirekt/Bors