KezdőlapBelföldSebestyén Balázs kiakadt a vakcinaigazolvány miatt: NE vegyenek el tőlem alapvető emberi...

Sebestyén Balázs kiakadt a vakcinaigazolvány miatt: NE vegyenek el tőlem alapvető emberi jogokat

A vakcinaigazolványt véleményezték Sebestyén Balázsék a Rádió 1 reggeli műsorában.

A Rádió 1 műsorvezetői közül Vadon János már megkapta a koronavírus elleni oltást és az oltási igazolványát is. A rádiósok ennek kapcsán beszélgettek arról, mit gondolnak a bevezetett rendszerről.

„Mennyit keres valaki ezeken a plasztikkártyákon megint. Kiküldtek egy olyat, ami három hét múlva lejár. Igazán megéri előállítani” – állapította meg Balázs, mivel – ahogy a beszélgetésből következtetni lehet rá -, Vadonnak ez már a második igazolványa, az előzőt nem az oltás miatt, hanem azért kapta, mert korábban átesett a betegségen.

Az is kiderült, hogy Vadon igazolványán ugyan oltási idő szerepel, de az nem, meddig érvényes. Tehát az nem derül ki, hogy az oltás maga meddig véd. Balázs szerint mindenesetre ez azt jelenti, hogy Janinak szabad lesz a nyara.

Hogy mire jogosít vajon majd az igazolvány, azon is elkezdtek morfondírozni, erről ugyanis még konkrét rendeletek nincsenek. Balázs nem tartaná túl igazságosnak azt a rendszert, hog bizonyos dolgokat igazolványhoz kössenek, hiszen ő nem azért nincs beoltva, mert nem kéri a vakcinát, hanem mert nem került még sorra.

„Úgy rád verik majd, ha van kártyád mehet, ha nincs kártyád nem mehetsz, ami nem feltétlenül igazságos. Mert én nem azért nem oltatok, mert nem akarok, hanem mert nem jutok sorra. Miért nem mehetek étterembe? Nem követtem el semmit. Nem csináltam semmit. Aki nem akar, felajánlották, értem. Jó. Ez az egyetlen kiút, én se látok már mást sajnos, be kell, hogy ismerjem. Mert mi az isten fog minket ebből kihúzni? De nem azért nem oltattam, mert nem akartam, hanem mert nem kerültem sorra. Akkor miért különböztetnek meg? Te eszed benn a zabkásádat a Gianninál, én meg kint az utcán már megint?” – értetlenkedett Balázs. „Azért ne büntessenek már meg engem, mert én nem oltattam be magam, mert önhibámon kívül.”

Arar is tettek utalást, hogy talán nem ártana azokat is leoltatni, akikre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy az ország gazdasága újra beinduljon.

„A nyugdíjasok és a krónikus betegek és azok, akiknek nincs pénzük igazán elindítani a gazdaságot, azok majd elindítják. Mennek étterembe, költenek, moziba mennek, nagyon reálisnak tűnik, mi meg ülünk otthon, és egy helyben indítjuk be a gazdaságot úgy, hogy magas térdemelésben indítom be a gazdaságot úgy, hogy úgy futok otthon mint a huzat” – próbálta viccesen előadni a műsorvezető, mit gondol az oltási rendszerről. A beszélgetés ezután ismét odakanyarodott, ami nagy valószínűséggel a legjobban piszkálja: ha nem kerül sorra és nem lesz igazolványa, elképzelhető, hogy bizonyos dolgokat nem tehet majd meg.

„Nem különböztethetsz meg. Önhibámon kívül, ha nem jutok oltáshoz, mert nem úgy oltanak, nem akkora mennyiségben, vagy nincs oltóanyag, akkor nem mondhatod, engem nem korlátozhatsz akkor” – jelentette ki Balázs, aki nem is igazán érti azokat, akik elutasítják az oltást, a jelenlegi helyzetre ugyanis más megoldás nincs.

„Én nem azért, mert nem akarok. Nem jutok sorra. Akkor engem ne különböztessenek meg. Tőlem ne vegyenek el alapvető emberi jogokat azért, mert még nem jutttam oda. Nem azért, mert nem akartam, hanem mert nincs.”

Indirekt/Blikk