KezdőlapBelföldSaját 15 éves lányát kényszerítette prostitúcióra egy nógrádi nő

Saját 15 éves lányát kényszerítette prostitúcióra egy nógrádi nő

Egy anyuka saját, mindössze 15 éves lányát kényszerítette prostitúcióra, hogy az abból származó pénzből magának és alkalmi partnerének kábítószert vásároljon. A rettenetes cselekedet miatt hosszú időre rács mögé kerülhet a 40 éves nógrádi nő.

Az ügyészség a nő és 47 éves tettestársa ellen emelt vádat. Miután a nő férje 2018-ban meghalt, két kiskorú lányát a lehető legszörnyűbb módon nevelte: nem keresett munkahelyet magának, nem főzött a gyerekekre, akik az iskolából rendre kimaradtak és még tanszereik sem voltak, ruhájuk, személyes higiéniájuk pedig rettenetesen elhanyagolt volt. A nő több alkalommal tettlegesen is bántalmazta a gyerekeket, az utánuk kapott családi pótlékot és árvasági hozzájárulást pedig mindig magára költötte.

A nőnél szinte mindig férfiak fordultak meg, akikkel rendszerint le is feküdt (egy alkalommal az akkor hétéves kislányának jelenlétében). A férfiakkal ezen kívül kábítószert fogyasztott a gyerekek előtt, és ez, mint kiderült, csak a jéghegy csúcsa.

2019-ben az anyuka és 47 éves párja megállapodtak, hogy az idősebbik gyermeket – az akkor 15 éves lányt – futtatni fogják, hogy abból pénzhez juthassanak. A férfi dolga volt, hogy partnereket keressen neki a környéken.

A lány tiltakozott, de az anyja azzal fenyegette, hogy a kishúgát fogja bántani, ha nem veti alá magát a szexmunkának.

A megfenyegetett kiskorú kiszolgáltatott helyzetben volt, mivel az anyja házában, az ő nevelése, felügyelete alatt állt, a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, tényleges választási lehetőség hiányában kénytelen volt megtenni, amire utasították.

A férfi – aki tisztában volt a lány életkorával – 2019 januárja és szeptembere között legalább négy alkalommal szállította a gépkocsijával a sértettet különböző férfiakhoz szexuális szolgáltatás nyújtására, az alkalmanként átvett 5000 forint felét az anyának adta.

A kiskorúakat a családvédelemnek 2019 októberében sikerült kiemelni a lakókörnyezetükből, és nevelésbe venni.

Az anyát kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése, valamint az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása alatt álló, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére kizsákmányolás céljából, fenyegetéssel, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettével vádolja az ügyészség, a férfinak emberkereskedelem bűntette miatt kell felelnie.

Az ügyészség mindkét vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabására és közügyektől eltiltásukra tett indítványt azzal, hogy a férfi előélete miatt feltételes szabadságra sem bocsátható.

Mértékes indítványként, teljes beismerés és a tárgyalásról lemondás esetére a Nógrád Megyei Főügyészség a nő esetében – halmazati büntetésként – 9, míg társa tekintetében 10 év fegyházbüntetést jelölt meg a vádiratban, valamint indítványozta az anya szülői felügyeleti jogának megszüntetését és eltiltását minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.