KezdőlapBelföldRövid időn belül vesztette el két szerettét Győrfi Pál

Rövid időn belül vesztette el két szerettét Győrfi Pál

Az ország legismertebb szóvivője, Győrfi Pál azonban épp ezt kellett átélje, amikor már bőven a harmincas éveit taposva rövid időn belül elvesztette a két szerettét. Szinte egyszerre kellett elbúcsúznia édesanyjától és a nagymamájától – minderről az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban beszél, amely ma este 10-kor lesz képernyőn a LifeTV-n.

„Az anyukám után néhány héttel veszítettem el a nagymamámat. Volt egy olyan időszak, amikor az anyukám is meg a nagymamám is nagyon rossz állapotban volt már. Előbb halt meg az anyám és utána nem sokkal a nagymamám, otthon… Otthon csináltuk végig. Az anyukám rákban, a nagymamám pedig keringési betegségben halt meg, de ő hosszú ideje fekvőbeteg volt már” – osztotta meg örök fájdalmát Győrfi Pál.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Blikknek azt is elárulta, sokáig ápolta szeretteit otthon, amikor már egyértelművé vált, hogy a gyógyulásukért a továbbiakban nem lehet kórházi körülmények között semmit sem tenni.

„A mentőtiszti és mentálhigiénés végzettségem ellenére engem is nagy dilemma elé állított, hogy mennyire nélkülözhetjük a kórházi ápolást. Hálás vagyok a sorsnak, a gondviselésnek, hogy valahogy meg tudtam oldani, hogy otthon legyenek velem abban az utolsó időszakban. Rossz felidézni ezt a tragikus időszakot, de emellett nagy lelki megnyugvást is adott, hogy mellettük lehettem és gondoskodhattam róluk” – sóhajtott Győrfi, aki ugyan egészségügyisként sok, ápolással járó feladatot maga is el tudott végezni, az utolsó időszakban egy ápolónő is segítette.

„A mai napig hálás vagyok Juditnak, aki akkor szinte családtaggá vált. Nagyon nehéz időszak volt ez, hiszen az egyik szobában édesanyám feküdt, a másikban a nagymamám. Megoldani azt, hogy ő el tudjon búcsúzni a lányától, iszonyatos fájdalom volt, de meg kellett tenni” – emlékezett vissza a húsz évvel ezelőtti szörnyű hónapokra a mentőszóvivő, akinek később az édesapjával is végig kellett csinálnia ugyanezt.

„Apukámnak az édesanyám halála után később még volt egy boldog időszaka, míg aztán ő is beteg nem lett, nála is rosszindulatú daganat volt az ok. Ő is otthon halt meg, nyolc évvel ezelőtt” – sóhajtott Győrfi, aki úgy gondolja, hogy ha van orvosi mód a gyógyításra vagy a szenvedés szakszerű enyhítésére, akkor legtöbbször a kórház a jó megoldás. Azt is tudja, sokan sehogy sem tudják megoldani, hogy a búcsú pillanatában ott legyenek a szeretteik mellett, ezért hálát érez, hogy ő ezt megtehette.

Indirekt/Blikk